8. bohóc; megaláz

Nem szeretem a bohócokat.
Egy bohócot igen. Mert az "egy bohóc" mindig azon dolgozik, hogy rajta nevess. Azért zenél, azért csetlik-botlik, hogy téged szórakoztasson.
De ha már két bohóc van a porondon, akkor csak az egyik célja az, hogy rajta nevess. A másik szinte biztosan azon fog dolgozni, hogy a másikon nevess.
Megalázza, kellemetlen helyzetbe hozza, kigúnyolja, goni tréfát űz vele.
Azt már nem szeretem.

Valakinek a lelkébe belelépni azért, hogy ő így nevetséges, vagy nehéz, kellemetlen helyzetbe kerüljön, gusztustalan dolog.

Ilyen
megalázni a párom, hogy ezzel az erőmet, felsőbbrendűségemet megmutassam, azzal kérkedjek,
megalázni a beosztottam, hogy éreztessem vele, a ranglétra alján áll,
a szegényebb önérzetébe taposni, hogy azt mutassam, én több vagyok attól, hogy gazdagabb vagyok.

Kerülöm az ilyen helyzeteket. Évekkel ezelőtt megtanultam:
Veled nevetni és soha nem rajtad...

Remélem majd megbocsát, hogy ide tettem:

Bohóc

Parádézz csak, kicsi bohóc,
Nevettesd a népet,
Hadd mulassanak rajtad,
Borítsd fel a széket.

Mázold fehérre az arcod,
A könnycseppet se feledd,
Ess hasra egy párszor,
S a közönség nevet.

Akkor teszed jól a dolgod,
Ha kinevetnek téged,
Zuhanj le a drótkötélről,
Törd össze a képed.

Akaszd össze lábaidat,
Ügyetlenül lépve,
Csetlés-botlás - jó mulatság,
Megtapsolnak érte.

De ha egyszer igazából,
Nagy sikerre vágynál,
Mosd le minden festékedet,
S a porondra így állj.

Nézz szembe a publikummal,
És őszintén sírjál,
Sírd ki minden fájdalmadat,
Mit magadban hordtál.

S mikor már a nevetéstől,
Majd’ mindenki félholt,
Valaki majd így szól rólad:
- Igazi bohóc volt!
/Ki-P-A/

5. magyarázat - magyarázkodás

A magyarázat és a magyarázkodás között óriási a különbség.
Amikor megmagyarázok valamit, az egyszerűen adott esetben egy probléma megoldási lehetősége, egy feladat megélrtésének segítése, vagy éppen egy indoklás: mit, miért tettem úgy, ahogy.
Ha én értem, és te nem, akkor nagyon szívesen, majdnem bármikor...

Ha magyarázkodsz, akkor bizonygatsz.
Bizonygatod, hogy neked volt igazad, hogy úgy kellett tenned, ahogy tettél.
Egyszer megfogadtam (az előzményt már nem tudom), hogy soha többé nem magyarázkodom. Aki jóindulattal fordul felém, vagy már valamennyire ismer, az a magyarázatból is remélhetően megérti, hogy mit miért tettem, még ha nem is fogadja el.. Aki pedig beskatulyáz, nem ismer és nem is akar igazán ismerni, abba pedig kár a szó: hiányzik belőle az engem megérteni/elfogadni akarás képessége.

A magyarázkodásnak sokszor van még egy mozgatórugója, amikor önmagam nem vagyok biztos bennem, abban, amit tettem és azzal, hogy másoknak magyarázom, tulajdonképpen egy ön-szuggesztiót hajtok végre.
Ilyenkor szokott előjönni családon belül a kérdés: "most engem akarsz meggyőzni, vagy magadat?"