8. bohóc; megaláz

Nem szeretem a bohócokat.
Egy bohócot igen. Mert az "egy bohóc" mindig azon dolgozik, hogy rajta nevess. Azért zenél, azért csetlik-botlik, hogy téged szórakoztasson.
De ha már két bohóc van a porondon, akkor csak az egyik célja az, hogy rajta nevess. A másik szinte biztosan azon fog dolgozni, hogy a másikon nevess.
Megalázza, kellemetlen helyzetbe hozza, kigúnyolja, goni tréfát űz vele.
Azt már nem szeretem.

Valakinek a lelkébe belelépni azért, hogy ő így nevetséges, vagy nehéz, kellemetlen helyzetbe kerüljön, gusztustalan dolog.

Ilyen
megalázni a párom, hogy ezzel az erőmet, felsőbbrendűségemet megmutassam, azzal kérkedjek,
megalázni a beosztottam, hogy éreztessem vele, a ranglétra alján áll,
a szegényebb önérzetébe taposni, hogy azt mutassam, én több vagyok attól, hogy gazdagabb vagyok.

Kerülöm az ilyen helyzeteket. Évekkel ezelőtt megtanultam:
Veled nevetni és soha nem rajtad...

Remélem majd megbocsát, hogy ide tettem:

Bohóc

Parádézz csak, kicsi bohóc,
Nevettesd a népet,
Hadd mulassanak rajtad,
Borítsd fel a széket.

Mázold fehérre az arcod,
A könnycseppet se feledd,
Ess hasra egy párszor,
S a közönség nevet.

Akkor teszed jól a dolgod,
Ha kinevetnek téged,
Zuhanj le a drótkötélről,
Törd össze a képed.

Akaszd össze lábaidat,
Ügyetlenül lépve,
Csetlés-botlás - jó mulatság,
Megtapsolnak érte.

De ha egyszer igazából,
Nagy sikerre vágynál,
Mosd le minden festékedet,
S a porondra így állj.

Nézz szembe a publikummal,
És őszintén sírjál,
Sírd ki minden fájdalmadat,
Mit magadban hordtál.

S mikor már a nevetéstől,
Majd’ mindenki félholt,
Valaki majd így szól rólad:
- Igazi bohóc volt!
/Ki-P-A/

7. felnőtt

Felnőtt nem attól lesz valaki, hogy 18 éves lesz, vagy 21. Nem attól, hogy törvény szerint választó és választható. ez így nem igaz, csak a jogok miatt kellett húzni egy korhatárt.

Felnőtt, igazán felnőtt a fiam szerint akkor lesz valaki, ha már nincs kit köszöntenie anyák napján. Ás ebben neki nagy igazsága van.

Szerintem az is a felnőttség jele, hogy tudsz felelősen dönteni, másokat figyelembe venni, tudsz uralkodni magadon, az indulataidon, tudsz őszintén örülni, és örömet szerezni. Ugyanakkor már tudod azt is, hogy nem attól felnőtt a felnőtt, hogy "olyan" arccal jár-kel a világban, hanem attól, hogy meg meri magának engedni, hogy felemelkedjen őszinte gyerekszintre és nevessen, játsszon, gesztenyét gyűjtsön.

6. szabadság

Sokan azt gondolják, a szabadság azt jelenti: azt tehetek, amit akarok. Pedig ez csak az öncélúan tevő-vevő emberek zanzásított szabadság definíciója.
Igazából a szabadság azt jelenti: azt tehetek, amit akarok, mindaddig, amíg ezen tevékenységem nem jár együtt mások szabadságának a megsértésével.
Korlátok mindig vannak és kellenek, hogy együtt/ egymás melett tudjunk élni.

5. magyarázat - magyarázkodás

A magyarázat és a magyarázkodás között óriási a különbség.
Amikor megmagyarázok valamit, az egyszerűen adott esetben egy probléma megoldási lehetősége, egy feladat megélrtésének segítése, vagy éppen egy indoklás: mit, miért tettem úgy, ahogy.
Ha én értem, és te nem, akkor nagyon szívesen, majdnem bármikor...

Ha magyarázkodsz, akkor bizonygatsz.
Bizonygatod, hogy neked volt igazad, hogy úgy kellett tenned, ahogy tettél.
Egyszer megfogadtam (az előzményt már nem tudom), hogy soha többé nem magyarázkodom. Aki jóindulattal fordul felém, vagy már valamennyire ismer, az a magyarázatból is remélhetően megérti, hogy mit miért tettem, még ha nem is fogadja el.. Aki pedig beskatulyáz, nem ismer és nem is akar igazán ismerni, abba pedig kár a szó: hiányzik belőle az engem megérteni/elfogadni akarás képessége.

A magyarázkodásnak sokszor van még egy mozgatórugója, amikor önmagam nem vagyok biztos bennem, abban, amit tettem és azzal, hogy másoknak magyarázom, tulajdonképpen egy ön-szuggesztiót hajtok végre.
Ilyenkor szokott előjönni családon belül a kérdés: "most engem akarsz meggyőzni, vagy magadat?"

4. döntés

Folyton, életünk minden percében döntéseket hozunk. Időnként ennyiről:
kakaó vagy tea.
Megkerüljem, vagy átugorjam az árkot.
A rózsaszínű, vagy a kék pólómat vegyem fel?
Aztán ilyenekről is:
Tamás vagy Joci...
Engedjem, vagy még rávegyem, hogy várjunk...
Nevessek vagy hisztizzek...
Változtassak munkahelyet vagy maradjak...
Megtartsam vagy elvetessem...
Kibéküljünk vagy elváljunk...
Bevalljam vagy inkább egy kegyes hazugság...
Küzdjek tovább vagy feladjam...

Az egész élet döntések sorozata.
Ás abban az adott pillanatban minden döntésnek súlya, jelentősége van. Még akkor is, ha nem vagyok ennek igazán tudatában. Mások sokszor döntéseim alapján alkotnak rólam véleményt és sokszor én magam is közelebb jutok az "ÉN"-hez, ha megpróbálom elővakarni, mi lendít jobbra vagy balra, melyik döntésem vitt közelebb a célomhoz és melyik távolabb.
Volt már olyan, hogy azt mondtam: én X pontot céloztam meg, nem tehetek róla, hogy mégis Y-hoz jutottam.
Jó lenne ilyenkor tudni, hogy kinek a célja volt az X. Mert, hogy nem az enyém, az fix. Biztos, hogy valamilyen elvárásnak akartam megfelelni. Ás elég valószínű, hogy tehetek arról, hogy nem X-hez jutottam.
Aztán van olyan döntés, aminek a súlyát titkolt teherként egész életünkben magunkkal hurcoljuk. Még akkor is, ha voltak megalapozott indokaink, önmagunkat is meggyőző érveink.

3. csiszolódás

Akik szeretik egymást, képesek a veszteség, csorbulás érzete nélkül összecsiszolódni. Ez nem a megfelelni vágyásból adódik, hanem az emberi szeretet csodás alkalmazkodóképessége.
Dolgokat, rossz és jótulajdonságokat letenni szinte öntudatlanul azért, mert szereted a másikat és mert gördülékenyen szeretnél vele együtt élni.
Pont vele.
Ha évek múltán visszanézel és előveszed a "kívülről látás" képességét, akkor könnyen észreveheted, hogy nem csak te, de a másik is változott, alakult és ennek köszönhető, hogy az ő vállgödre pontosan úgy alakult, hogy a te arcod hibátlanul belesimulhasson.

Ez persze nem szabad, hogy kizárja a különbözőséget. Mert biztos vagyok benne, hogy mindenkiben meg kell, hogy maradjon a lényeg a saját identitásából, egyéniségéből, egójából, szelídégéből vagy vadságából. Bizonyos dolgok, élethelyzetek, jellemvonások tudatos feladását csak akkor szabad végigvinni, ha nem fenyeget a szemrehányás veszélye.
De összecsiszolódás ide vagy oda, vannak tulajdonságok, amik megmaradnak, annak ellenére, hogy nem jók. De ez nem gonoszságból, dacból történik így, hanem mert így hoztuk magunkkal és régebbről, sokkal messzebbről gyökereződött belénk, mint mondjuk azok a rossz tulajdonságaink, amiket "csak" egy előző generáció, a szüleink tápláltak belénk.
Ezt meg kell tanulni elfogadni. Ás bele kell vésni az agyunkba mélyen élesen, hogy nem vagyuk teremtők és nem kérhetjük számon a másiktól, hogy más, mint mi és nem az álmainkból lépett elő .

"Egy kapcsolat igazi próbája, hogy bár nem értünk egyet, nem eresztjük el egymás kezét."
(Alexandra Penney)

2. barátság

Egyszer még régebben azt kérdezte tőlem a fiam, hogy az igazi barátság tényleg örökké tart-e.
Ezzel előjött az is, hogy hogyan lesz valami barátsággá és mi is az?

A barátság az egy összerezdülés-szerű dolog.
Amikor egyvalakivel a sok ezer szembejövő idegenből, adott pillanatban kölcsönösen felébred a kíváncsiság, kialakul a bizalom és ez tartósan meg is marad.
A barátságok mindig helyzethez kapcsolódva alakulnak ki. A helyzet lehet egy vers, egy csoki, egy bezárkózás, egy érzés, hogy a másik bajban van.
Alkalom, érdek, rászorultság, közös élmény.
Közönségesnek hangzik?
Pedig gyakrabban kezdődik így egy kapcsolat, mint azzal a szent elhatározással, hogy: márpedig ő a barátom lesz.
Lehet, hogy te pont rászorulsz és ő pont segíteni tud és akar. Te pont ennél egy csokit és ő éppen azzal kínál. Ő pont bezárkózna, te pedig éppen nyitni szeretnél. Valahogy ezekben a „pont”-okban rejlik a barátság lehetősége. Hiszen előfordulhatna, az is, hogy ő éppen nem akarna segíteni, nála csipsz lenne csoki helyett, vagy te nem vennéd észre, hogy ő bezárkózni készül.

Ezek után jöhet majd az önzetlen, "nem kíván, csak ad" kapcsolat. Nekem a legfontosabbak a „hajnalkettes” barátságok. Az a néhány, akik hajnal kettőkor is felhívhatnak, mert tudják, hogy, ha ott vagyok, biztosan tudunk beszélni, és akiket hajnal kettőkor is felhívhatok, mert válaszolni fognak.

Hogy örök-e a barátság?
Sajnos nem hiszek abban, hogy bármi is örökké tarthatna. Két ember, ha egyformán nagyon tud is szeretni, soha nem tudja teljes egyensúlyban kimutatni az érzéseit (én vagyok a jobb barát, vagy ő?). Tarthatjuk bármilyen önzetlennek a barátságot, könnyen előfordulhat, hogy egyszer csak megbicsaklik valahol a dolog. Ilyenkor pedig könnyen előbújik büszkeség, sértődés, harag, bármi, ami megakaszthatja. Le lehet győzni, de tényleg kell-e…

Az emberi különbözőség rejti még azt is, hogy nem biztos, hogy neked akkor kezdődik a barátság, amikor a másiknak.
Lehet, te közvetlenebb vagy, lehet, ő nehezebben oldódik és lehet, hogy találkozol olyannal, aki még könnyebben mondja ki: ő a barátom. Pedig te még nem, nem így érzel.
Ez ellen nem tudunk tenni. Sokszor belefutunk, sokszor megszívjuk és egy ilyen félreérzés után nehéz normalizálni egy kapcsolatot, ha kell egyáltalán...

Annyi idézet, okosság van már a barátságról, de nekem a legtöbbet most is Csíki András verse adja.

Leszek a barátod

Leszek a barátod,
játszom játékaid,
elnyúlok és elnémulok veled,
sírom bánataid,
örülöm örömeid,
mindenem megosztom veled.

Ahogy fordulsz, fordulok én is,
amit tudsz, még megtanulom,
ahová állsz, oda húzok én is,
amennyit bírsz, azt én is kibírom,

ha szeretsz, szeretek veled,
ha gyűlölsz, gyűlölök híven,
úgy nézek, ahogy te is nézel,
megyek, ha elmész innen.

Jegyben a sötétséggel járunk,
ha énekelsz, dúdolom veled,
„de szép esők hullanak ránk,
s már szeret aki szeret…”

S hajnalban ébredsz, én is felkelek,
ha koldulsz, én is megteszem,
ha elszégyelled árvaságodat,
én is lesütöm fejem,

ha zászlódra sorsodat húzod,
bizton én is aláállok,
s ha vágányra fekszel, melléd tolakszom,
hogy láthassam gyönyörű halálod,

aztán elnémulok én is veled,
mint egy éjfél utáni állomás,
és reggel csak üres üléseken ülünk,
és folytatódik ez az utazás…

csak sodródunk merre az ég vezet,
egy beláthatatlan pusztaság felé,
hol egy kóró a legszebb virágunk,
ahol mindenünk a másiké,

de onnan már nem megyünk tovább,
leszállunk és végső helyünkre lépünk,
és egyszer még összekacsintunk,
és már nem mondjuk el mennyire félünk.

/Csíki András/

1. örökké

Soha, semmi nem tart örökké.

"Egyszer egy indiai hercegnő édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset. Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet, mely a szomorú napokon vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti.
A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt.
Egyetlen szót vésett bele:
elmúlik"

bevezet

Közel 40 éves vagyok és már most dicsekedhetek azzal, hogy marad valami utánam.
2 emberke.
Néha meglepnek a kérdéseikkel, néha én "provokálok" beszélgetést, hogy elmondhassam nekik, amit tapasztaltam.
Időnként olyan érdekes, vagy éppen hétköznapi dolgok kerülnek elő, az jutott eszembe, miért ne írhatnám le?
Először hagyományosan akartam, kézzel, de akkor valószínűleg pont a gyerekeim nem olvasnák el.
Motorizált, elektronikus, világhálós világban élnek.
Ez van.