16. becsület

Az "egyszer eljátszható" értékek közé tartozik.

Az egyetlen életszabály:
Ha valami méltósággal megtehető, akkor jó.
Ha nem, akkor elvetendő.

Lin-csi Ji-hszüan

15.Bocsánat

Bocsánatot kérni nagyon nehéz.

Gyerekként egyszerű volt. Követi a gyerek anyu, apu "utasítását": ez nem volt szép, menj, kérj szépen bocsánatot. Megteszi persze, hamarabb szabadul.
Csak az a kérdés, a lényeget meglátja-e:
Amikor anyuapu nincs ott, akkor hogyan kell odamenni, hogyan kell bocsánatot kérni, mit kell mondani?
És jár-e a bocsánat automatikusan akkor is, amikor már nem vagyunk gyerekek (és miért jár automatikusan, amikor gyerekek vagyunk) ?
És miért érzi vesztesnek magát sokszor, aki bocsánatot kér?

És, ha a másik oldalon vagyok
Muszáj-e megbocsátanom, akkor is, ha nagyon fáj, ami történt?
Érezhetem-e nyertesnek magam, mert az ÉN bocsánatomat kérték?

Valahol erre vannak a lényegi dolgok:
Amikor apuanyu ott van, ők adják a bocsánatkéréshez a támaszt. Ha nincsenek, akkor saját magunknak kell   hitelesen, szívből bocsánatot kérni.
Az jó, ha apuanyu elmondta, miért is kellett picsogós Béluskától a játszótéren bocsánatot kérni, mert akkor későbbre is van kapaszkodó. Az gáz, ha csak azt mondja: kérj bocsánatot, mert rosszul viselkedtél. Hát de mikor? Miben?

És itt be is jön, hogy miért a "vesztes vagyok" érzet.
Ha a gyereket erővel odazavarjuk bocsánatot kérni, akkor többszörösen alázódik meg. Egyszer azért, mert hatalmi szóval, szülői tekintélyünket felhasználva olyan helyzetbe hozzuk, hogy odamenjen egy másik emberhez és valami olyasmiért kérjen elnézést, amiről ő még, koránál fogva nem érzi, hogy hiba lenne.
-Kikaptad a labdádat Béluska kezéből, nem szép dolog, kérj bocsánatot, nem szabad irigynek lenni. (Ahha, de az az én labdám, basszus! Én kaptam és különben is utálom Béluskát, mert vörös a füle.
Ráadásul tegnap ki akartam pakolni a táskádat anya, és rámszóltál, hogy ne piszkáljam, mert az a tiéd!)
 Másrészt mert oda kell menni valakihez, akit esetleg nem bír, és a bocsánatát kell kérnie, mindegy, miért.
Többedrészt mert vannak olyan genyó emberek, akik ezt egyfajta hierarchia harcként élik meg, a másik bocsánatkérésével visszaélnek  és ha náluk kicsit gyengébbel találkoznak, akkor egyetlen alkalomból hatalmat építenek (nyertes vagyok, hiszen az én bocsánatomat kérték).

A bocsánat meg nem jár automatikusan (nem lehet mindent egy "bocs anya, nem akartam"-mal elintézni, egy idő után tele lesz vele a padlás).  Akkor sem, amikor gyerekek vagyunk. Csak akkor még a felnőttek kicsit elnézőbbek, és meg akarják mutatni, hogy az úgy helyes, ha bocsánatkérésre megbocsátás a válasz. pedig ez hülyeség. Mindenkinek joga van haragudni, átmenetileg nem megbocsátani. Persze később jobb megengesztelődni, elsősorban saját magunk miatt, hogy letehessük azt a bosszúságot, ne hurcoljuk sokáig magunkkal.

Azután meg felnőttebbként (kamaszként) ezt az egészet át kell értékelni. megváltozik a világ, a nézőpont, olykor az értékrend is eltolódik egy kicsit. Hiszen már nem biztos, hogy meg kell bánnunk, ha nagyképű (expicsogós) Béluskának beszólunk durván, esetleg seggbeszúrjuk körzővel, ha ő tett valamit, amivel ezt bőven kiérdemli.
És rá kell jönni, hogy jó dolog bocsánatot kérni attól, akit megbántottunk, mert egyensúlyba kerülnek a dolgok. És ha szeretjük és ő is szeret, akkor nem fog alá-fölérendeltségi helyzet kialakulni attól, hogy bocsánatot kérünk, hanem egyszerűen csak helyükre kerülnek a dolgok: lehet, hogy hibáztam (még ha én nem is érzem úgy) és nem akartalak bántani.

Különbséget kell tennünk sérelmeink között; vannak, amelyekhez nélkülözhetetlen a megbocsátás csodája, másokon némi humorérzék segítségével túltehetjük magunkat. Ha minden bajunkat egy kalap alá, a megbocsátandók közé vesszük, a bocsánat aktusát olcsó közhellyé silányítjuk. Ahogyan a jó borhoz, a bocsánathoz is megfelelő alkalom kell.

Lewis Benedictus Smedes

14.Hiba

Szerves részünk a hiba.

Mindannyian hibázunk, mert döntéseket hozunk. Folyamatosan. Hol ráérősebben, hol gyorsan.

Szóval ha hibáztál, egyszerűen vállald fel. Az alap, hogy felelős vagy azért, amit teszel, amit kimondasz, amit leírsz. Hiszen ez mind a te dolgod.

Az  más lapra tartozik, hogy nem kell azonnal hőssé válni és magadra rajzolni a százas kört, ha megtörtént.

Ha rájössz, hogy hibáztál, akkor első lépés, hogy ne ess pánikba, vagy ha már benne vagy, mássz ki, de gyorsan.
Következő körben gondold végig, hogyan lehet kijavítani. Tudod senki nem szereti azt hallani kollégájától, beosztottjától, barátjától, szerelmétől, hogy bajban vagyok / vagyunk, mert hibáztam. De ez mégis sokkal elfogadhatóbb, ha úgy történik, hogy mindjárt van egy megoldási javaslat.
Mennyivel másabb, ha úgy mész a másikhoz: figyelj, itt, meg itt elkövettem egy hibát, de végiggondoltam, és így, megy így tudjuk csökkenteni a hatását, tudunk javítani.
Mindjárt másképp hangzik, hiszen a másik nem azt érzi, hogy elcsesztél valamit és tőle várod a megoldást, neki kell kihúznia téged (és bizonyos esetekben magát is) a kátyúból. Lehet hogy nem fogja elfogadni a javaslatod, lehet, hogy másképp akarja megoldani, de ezt meg majd te elfogadod, vagy ezzel vitába szállsz.

De ha körbejártad többször, és nem a te hibád, akkor nem a te hibád. És akkor ne engedd, hogy  zsarolással, manipulálással, szép nézéssel rávegyenek, hogy mégis a te hibád legyen.

Azt mondják: minden perzsa szőnyeg készítése során, a több millió csomó közé mindig tesznek egy hibásat, azzal a felkiáltással, hogy csak Allah tökéletes.