12 tisztelet

Tiszteletet parancsoló?
Tiszteletre méltó?

Hol ezzel, hol azzal a kifejezéssel találkozik az ember. De a tisztelet és a parancs valahogy bennem nem fér össze. A tiszteletet ki kell érdemelni, arra méltónak kell lenni.
Ha valami, vagy valaki tiszteletet parancsoló, az inkább riasztó, ijesztő, alárendeltség érzetet keltő, saját semmiségemet mutató. Az olyan katonai szigort, hierarchiát sejtető.
Szerencsére és néhány ember őszinte sajnálatára elmúlt az az időszak, amikor a tanárok, orvosok, hivatalnokok címük jogán kapták a tiszteletet. Dehogy mertek volna a régiek kételkedni az ő szavukban.
Nem gondolom, hogy a kor, a diploma, a beosztás, vagy önmagában a pénz tiszteletre méltóvá tesz bárkit is.
Ahhoz más, több kell.

Hogy egy idős embert tiszteljek, ahhoz az kell, hogy lássam, bölcs, emberséges is.
Mamika nem volt tanult ember, de feltétlenül bölcs asszony volt. Amit valaha megtanult az életben, azt jól használta, tisztelte a földet, amiből élt. Ugyanakkor tovább nézett és nem hagyta, hogy a lányai, úgy, mint ő, megragadjanak a szőlőművelésnél, több lehetőséget adott nekik.
Az anyám, apám szintén tiszteletreméltó emberek. Még ha látom is a buktatókat (melyik gyerek nem látja idővel?) gonosz lennék, ha nem venném észre a becsületességüket, a tudásukat, az életformájuk számomra is értékes részeit, a szeretetüket, a jóindulatukat.
Ugyanakkor viszolygok az olyan öregektől, akik koruk jogán szidják a mai fiatalokat, akik nincsenek senkire tekintettel, akik miatt az ifjoncok megalkották a végtelenül taszító „nyugger” kifejezést.

Ha egy orvos figyel rám, és nem csak a pénztárcámra, aki időt szán a panaszaim meghallgatására és igyekszik minden oldalról körbejárni a tüneteimet, az tiszteletre méltó. Amelyik csak vagdalkozik a latin kifejezésekkel, összeszid engem, lekezelően bánik velem, ahhoz nem igazán megyek vissza. Ha egy tanár elvárja, hogy a gyerek tisztelje, mert ő „A Tanár”, közben megengedi magának, hogy leplezetlenül alkoholizáljon, lehülyézze a gyerekeket, képtelen legyen fegyelmet tartani és figyelmet elérni, akkor ott valami végérvényesen sérül.

A tisztelet sosem kiabálós, az mindig csak úgy csendben jön.
Amikor azt érzi az ember, hogy a másiknak nem csak a szakmai szava fontos, hanem a mindennapi élete is képes értékeket továbbítani.
Amikor a gyerek tanárának a szava, tanácsa már nem csak a kiskorú előmenetelét, jobb eredményeit segíti, hanem összességében hatással van a gyerek és a szülő gondolkodására.
Amikor a belgyógyász azzal is foglalkozik, hogy a lelkedben mi zajlik,
amikor a főnöknek nem csak az értelmi, de az érzelmi intelligenciája is dolgozik.
Ugyanakkor a tisztelet kimutatása sem kell, hogy kiabálós, hirdetőtáblás legyen. Legyen az csak méltó ahhoz, akit tisztelsz.

A gyerekek szülők iránt érzett tisztelete sem szükségszerűen jelenti, hogy „mindig, mindenkor, mindenben szót fogadok” , hanem inkább ezt: majd felnőttként sem felejtem el az értékrendet, amit mutattál nekem, még akkor sem, ha nem klónként utánozlak, hanem a saját koromra, saját körülményeimre alakítva használom azokat.

Attól, hogy valaki számodra nem tiszteletre méltó, másoknak még lehet bálvány, példakép. Ez az egész csak értékrend kérdése és talán a helyzettől is függ, amelyben találkoztatok.
Ráadásul az, hogy valakit nem tisztelsz, nem ok arra, hogy megalázd, lekezeld, lenézd (ha nem muszáj). Beszélj vele udvariasan, vagy tekintsd egyszerűen levegőnek.

11. Ünnep

Végtelenül megváltoztak.
Nagyon fáj, hogy nemzeti ünnepeinket politikai játszmák színterévé tették és a legnagyobbat, március 15-ét sem hagyták meg nekem, csak úgy, hanem, ha rendezvényre megyek, össze kell szoruljon a gyomrom: vajon melyik ember, milyen gonoszságot mond majd a más pártvallásúra. Hogyan sérül megint a vallásszabadság, a szólásszabadság és a méltósághoz való jog.

De egyéb ünnepeink is megváltoznak és nem tudunk velük mit kezdeni. A zömében katolikus országban Húsvét, a Karácsony, a Pünkösd bizony vallási ünnepek.
Szép ez, de ha nem vagy vallásos, akkor bizony a mai rohanós, bizonytalan helyzetben nem fogod megtalálni a régvolt, hagyományos ünnepeket, azok hangulatát.

De ha így nem megy, akkor nézzük más szemmel ezeket a napokat. Töltsük meg mi magunk valami mással, valami, számunkra fontos tartalommal. Hiszen itt van egy nap, nekünk ajándékozva. A síszünetet, az érettségi szünetet sem csak a síelők, érettségizők kapják.

Igen, tudom, a locsolkodás bizony pénzgyűjtés.
De észrevétlenül, kapcsolatok ápolása is és egy kicsi emlékfelidézés. Sőt, némi udvarolásra is ad lehetőséget. Ás apa és fia együttlétére.
Anyának pedig egy kiccsé arra, hogy (ha van) a lányával töltsön egy kis időt. Kell-e otthon maradni? Nem, ha nem esik jól. De igenis, ha a leányzóhoz jönnek, akkor nem szaladhatunk ki a világból anyaként. Viszont, ha felvállaltuk, ha otthon maradunk, akkor legyen a mosoly őszinte. Mert ez egy klassz dolog: szép a gyerkőc, én szültem, neveltem, jönnek hozzá.
Ha meg nem jönnek? Akkor igenis el lehet menni kettesben. Hiszen néha így is kell lenni, anyának lányával összebújva, apának fiával újrakamaszodva. Arról nem is beszélve, hogy rengeteget lehet így tanulni egymásról, egymástól.

A karácsony pedig sokaknál csak pénzkiadás, rohanás, karácsonyi ételek főzése, aminek az lesz a vége, hogy anya fáradt, apa ideges, gyerkőc türelmetlen. Pedig az ebéd csúszhat is, az étel lehet együtt megcsinált kívánságműsor is, egy kiccsé több nevetéssel és drukkolással.
Ás talán, ez az ezerszer átkozott válság visszahoz valamennyit az őszinteségből is: jelképes szeretemajándékot csak annak adunk, akit valóban, ha kell, meg is keresünk ilyenkor. Mert fontos a lelkünknek, hogy tudjuk: jól van.
Igenis, legyen szeretetre szánva az idő.

Azt gondolom, az ünnepben az a fontos, hogy ne rontsuk el és ne engedjük, hogy a lelkünkben ünnepet más elrontsa.
Ás az is fontos, hogy a másik ünnepére is figyeljünk.
Hogy jusson eszünkbe: neki most ünneplőben van a lelke, még akkor is, ha mi magunk rohannánk. Mert a torta, a virág, a szeretet apró jelei neki is járnak mondjuk szülinapon, és az is, hogy jobban elnézzünk neki olyankor csibészségeket, hangulatingadozást.
Mert egyedül ünnepelni nem lehet. De társas magányban sem. Az inkább csak olyas megemlékezés-féle.


Az ünnepekrõl
Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülrõl és kívülrõl. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betûkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ün nepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág, fiatal nõk, válogatott étkek, vérpezsdítõ és feledkezést nyújtó italok. S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsõbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben. S nemcsak a naptárnak van piros betûs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.
/Márai Sándor/

10. színház

Színház az egész világ...

Na igen. Színészek vagyunk benne mindannyian, és igyekszünk a saját kényünk kedvünkre formálni a világot. Ez így van rendben, így kell lennie.
De létezik A Színház.
Ahol csodás, vagy kevéssé csodás darabokat tehetséges, vagy kevéssé tehetséges színészek játszanak.
Nekem az mindig is a varázslat igazi helyszíne volt, igazi szentély. A zenéé, a játéké, a nevetésé, a sírásé, a tehetségé...

Ezért ne csodálkozz, hogy nem tűröm, hogy a színházban a büfén kívül egyél, igyál, rohangálj, kiabálj és megkövetelem, hogy tiszteld azokat az embereket, akik a te szórakozásodért dolgoznak nap mint nap. Szöveget tanulnak, próbálnak, ajtón kívül hagyják magánéleti fájdalmaikat, hogy te nevethess, örömeiket, hogy te drámát láthass.

Ás igen, totálisan bunkónak tartom az anyukát, aki alufóliából zabál szendvicset a folyosón, zacskóból csipszezik, és a gyerekei kezét teletömi ropival a színházteremben.

Tisztelet.

9. érzelmi zsarolás

Mert a zsarolást a törvény bünteti.
Zsaroló,
"aki azon célból, hogy magának vagy másnak jogtalanul vagyoni hasznot szerezzen, valakit erőszakkal vagy fenyegetéssel valaminek cselekvésére, eltürésére vagy elhagyására kényszerít,
aki azon célból, hogy magának vagy másnak vagyoni hasznot szerezzen, valakit rágalmazó vagy becsületsértő állításának nyomtatvány által való közzétételével fenyeget " (forrás: kislexikon.hu)
Ez ugye egyértelmű.

De az érzelmi zsarolást sajnos senki nem bünteti, nem is bizonyítható, ennélfogva ugye nem is bűntény.
Pedig sokszor nagyobb kárt tesz, mint a "sima" zsarolás.
Majd megtudod, ha már nem leszek...
Ha elhagysz, meghalok...
Ha nem raksz rendet a szobádban, nem szeretlek...
Ilyen rossz vagy, hogy nem adsz a testvérednek?
Nem is tudod, mennyi mindent tettem érted...
Nem is tudod, mennyi mindent áldoztam fel érted...
Ha nem teszed/veszed meg, nem is szeretsz...
Ha nem teszed/veszed meg, nem is szeretlek...

Van aki szüleitől, gyerekétől, "barátjától", párjától hallotta/hallja ezeket a "kedves" szövegeket.
Néha az ember így akarja biztosítani magának a szeretetet. Mintha csak úgy, önmagában nem lenne szeretetreméltó.
Ez a módszer viszont ocsmányul szennyezi a környezetet és a kapcsolatokat.
Nagyon leegyszerűsítve erről szól:
-ha megteszel valamit akkor érzelmeket kapsz
-tettem valamit/történt valami és ezért érzelmeket kell adnod.

"Ó mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifjú szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörölni véle könnyűimet érted,
Ki könnyedén elfeledéd hívedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!"
/Petőfi Sándor/